Sajópüspöki

Fekvése

Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, a Sajó jobb partján terül el; Ózdtól 12, Putnoktól 10 km távolságra. A község szlovák határ menti oldalát dombok övezik, másik oldalán folyik a Sajó.

A település főutcája a 25-ös főút, amely végighúzódik a lakott területén. A főútból, annak 77. kilométerénél, már Sajópüspöki és Sajónémeti határán ágazik ki egy öt számjegyű mellékút, a 25 124-es út, amely ez utóbbi település központjába vezet.

A község területét vasútvonal nem érinti, de nagyon közel húzódik hozzá a Miskolc–Bánréve–Ózd-vasútvonal, amelynek három megállóhelye (Bánréve vasútállomás, Bánrévei Vízmű megállóhely és Sajónémeti megállóhely) is legfeljebb 3–4 kilométerre található.

A Sajó-völgy településeként a felszínét nagy részben folyóvízi homok, kavics, teraszkavics, kisebb részben lösz és glaciális vályog fedi. Éghajlata a mérsékelten nedves típushoz közelít, ezért a megművelhető területeken a szántóföldi és a kevésbé meleg igényes kertészeti növények termesztését részesítik előnyben. Elsősorban a fejeskáposzta, a vöröshagyma és zöldségnövények szerepelnek a termesztett növények között. Árvizek főleg kora tavasszal és nyár elején fordulnak elő.

Tetemes az árterület, amelyet leginkább rétnek és legelőnek, valamint szántóföldnek használnak. Növényzete a pannóniai flóratartomány Északi-középhegység flóravidékének Tornense flórajárásába tartozik; gazdag a falu határának növény- és állatvilága. Az eredeti növénytakarót nagyrészt mezőgazdasági területek váltották fel, de a megmaradt erdőkben szép gyertyános- és cseres-tölgyesek, kisebb részben fenyvesek találhatóak. Több védett madárfajnak is fészkelőhelye a határ, például az egerészölyvé.

Sajópüspökitől északnyugatra, a szlovák határ túloldalán található a Rima torkolata.

Sajópüspöki története

Első okleveles említése 1263-ból való, amikorra királyi tizedszedők előtt megjelent a Sajópüspöki Mátyás magister, ez egyszersmind azt is jelzi, hogy ekkor már plébánia volt a községben. 1294-ben, amikor III. András király az esztergomi érseknek adományozta, Pispuki írásmóddal fordult elő a neve, a pápai tizedjegyzékekben 1332-37-ben pedig Pyspuk néven szerepel ugyanez a település.

A 14. században a Putnokyak a földesurai, 1411-ben azonban már a rozsnyói püspökség birtokai között találjuk. Temploma régóta volt, de 1753-ban olyan rossz állapotba került, hogy az összeomlás veszélye fenyegette. A jelenlegi késő barokk stílusú templom alapjait 1792-ben rakták le, és 1794-ben szentelték fel, Kisboldogasszony tiszteletére. A tornyot a királyi kamara építtette hozzá 1799-ben. Mivel a község csaknem folyamatosan az egyház tulajdonában volt, lakói mindvégig katolikusok maradtak.

A község 1969-ben elveszítette önállóságát és Bánrévéhez csatolták, majd 1991-ben a rendszerváltozás után, újra saját önkormányzattal bíró község lett.

Jelenleg lakossága főként növénytermesztéssel foglalkozik, a térség városait látja el kertészeti termékekkel. Az ózdi kohászat leépítése az itteni lakosságot is érzékenyen érintette és munkanélküliséget idézett elő. A társas vállalkozásokat a mezőgazdaságban egy kft. és egy szövetkezet, a kereskedelemben egy Gm, a szolgáltatásban három nonprofit szervezet képviseli. Egyéni vállalkozóként mindössze két kisiparos tevékenykedik Sajópüspökiben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás